Végre beindult valami igazán minőségi kezdeményezés Siófokon: Zack Marullo, Black Diamond és Luie a CLUB HELLben! Az utóbbi időben visszaszorult az igényes zenék színtere a nyári partik fellegvárának tartott balatoni városban. A legnagyobbtól a legkisebb klubokig mindent elárasztott a kommersz (egy-két ritka kivételtől eltekintve), és gyakorlatilag eltűntek a jó zenék Siófokról. Már a nagy partihelyszínek is beálltak a pénz és az üzleti szempontok szolgálatába. A Club Hell felvállalta, hogy szembe fordul az utóbbi idők trendjével a minőséget állítva a középpontba.
Ennek jegyében vált rezidenssé a budapesti éjszaka egyik kiváló lemezlovasa, a virtuóz technikai tudásáról és őrületes partihangulatot gerjesztő zenéiről ismert ZACK MARULLO , aki minden hétfőn, kedden, szerdán és vasárnap este 11 órától HÉTÓRÁS szettek kel kecsegteti a partiarcokat. A dolog különlegessége, hogy Zack tudását és zenei ízlését ismerve tobzódhatnak majd a fülek a remek, táncoltatós muzsikákban a popsiriszálós tech house-tól és deep house-tól egészen a keményebb, akár tombolásig pörgető technóig - ahogyan azt egy egész estés programban több DJ-n keresztül is hallhatnánk, csak most egy személy kezében lesz a bemelegítéstől a levezetésig minden, s persze gazdagon fűszerezve a tőle megszokott csibészes, ötletes technikai megoldásokkal, melyeknek mindig átütően nagy sikere és hangulatfokozó hatása van. Tanúi lehettek már ennek 10 éve a SuperSonic partizói, de például a minap a Dokkoló közönsége, de pl. a JustMusic, a D.I.Fm, a Frisky vagy éppen a Nugen Fm hallgatói is.
A Club Hell másik házigazdája a szintén budapesti lemezlovag, BLACK DIAMOND , aki a mainstream muzsikákba is bele-belenyúl, mégis olyan egyedi és igényes hangzással rendelkezik, melyben akár technóba nyúló, akár a hazai afterslágerekig elmerészkedő felvételeket is felfedezhetünk. Vele találkozhatunk csütörtöktől szombatig a Hell lemezjátszói mögött, és bizony ő sem adja alább, mint a maratoni többórás táncparkett-szaggató zenei utaztatás.
A helyi erőt LOUIE képviseli, aki warm up szerepet tölt be.
A belépés ingyenes , a kilépés ideiglenes, hiszen úgyis visszahúz a szívetek a Club Hellbe! |